Karjaira és lábaira erősített konyhakésekkel és egy bárddal jelent meg szombatra virradóan a szabolcsi kisváros egyik lakója a volt felesége ibrányi házánál. A 29 éves férfi betörte a bejárati ajtót, majd az egyik kést elővéve megpróbálta megszúrni a nőt. Az asszony jelenlegi élettársa ellökte a támadót, aki ekkor újabb kést vett elő és azzal kezdett hadonászni. Az ütközet zajára előkerült egy szomszéd is, hogy segítséget nyújtson a háziaknak, őt a késes férfi könnyebben megsebesítette a karján. A nőnek három kiskorú gyerekével sikerült az udvarra futnia a dühöngő elől, majd élettársa és a szomszéd férfi is ki tudott menekülni.
A támadó még akkor sem csillapodott le, amikor az Ibrányi Rendőrőrs járőrei a helyszínre érkeztek, így az egyenruhásoknak végül testi kényszerrel kellett legyűrniük az elkövetőt, akit megbilincselve állítottak elő. Az elfogás után kiderült, hogy a férfi egyik lábszárára szigetelőszalaggal még ekkor is fel volt erősítve egy kés. Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vették, de több más ügyben is eljárás indul ellene. Egyebek közt felelősségre vonják kiskorú veszélyeztetése miatt - hiszen gyerekek előtt követte el tettét -, de kihallgatták magánlaksértés, testi sértés és lopás miatt is. A gyanúsított arra hivatkozott, hogy azért akarta megölni volt feleségét, mert a nő szerinte nem bánt megfelelően közös gyerekükkel, őt pedig kisemmizte. A férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Öt késsel és egy bárddal indult meggyilkolni volt feleségét
Öt késsel és egy bárddal ment megölni volt feleségét egy férfi a hétvégén Ibrányban, az illetőt megbilincselve tudták csak előállítani a rendőrök - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.