Bár a szociális törvény az átmeneti segélyek részletes szabályozását a helyi önkormányzat hatáskörébe utalja, a helyi rendelet mégsem tartalmazhat a törvényben nem említett, a rászorultság fogalmával szorosan össze nem függő feltételeket; erre az Alkotmánybíróság többször felhívta a figyelmet - írta az SZMM.
A tárca szerint egy ilyen önkormányzati rendeleti szabályozás éppen a legnehezebb helyzetben lévőket foszthatja meg a támogatástól.A Tolna megyei Nak önkormányzata azt tervezi, hogy csak azoknak ad átmeneti segélyt, akik megművelik a házuk mellett lévő konyhakertjüket, és ott saját szükségletre élelmiszert termelnek. A helyi szociális rendelet módosítására decemberben kerülhet sor.
Rácz Róbert, a 623 fős falu független polgármestere a tervekkel kapcsolatban korábban az MTI-nek azt mondta: szeretnék ráébreszteni a helyieket arra, hogy saját magukon is tudnak segíteni. A polgármester szerint miután az átmeneti segélyeket saját forrásból nyújtja az önkormányzat, erről a helyi képviselő-testületnek van joga dönteni.
A tárca nem támogatja a "kertművelésért segély" programot
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tartja támogathatónak a naki önkormányzat tervét, amely szerint a kert megműveléséhez kötik a jövőben az átmeneti segélyeket - közölte pénteken a tárca sajtótitkársága.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.