Nem tagadom, nincs érettségim, hibáztam, mikor azt állítottam, hogy van. Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megtévesztettem, tettemre nincs magyarázat. A személyemmel és vitatott döntéseimmel kapcsolatos minden felvetésre akkor fogok válaszolni, ha gyógykezelésem véget ér - fogalmazott Benedek Mihály.
A hvg.hu kedden számolt be arról, hogy Benedek a parlament.hu és az election.hu internetes oldalakon fellelhető önéletrajzában úgy tüntette fel, hogy középiskolai tanulmányait Kazincbarcikán végezte, a Vegyipari Technikumban 1972-ben tett érettségi vizsgát és szerzett szerves kémiai vegyésztechnikusi képesítést. Benedek Mihály érettségi bizonyítványa ügyében megkerestük a kazincbarcikai Irinyi János Szakközépiskola (volt Vegyipari Technikum) jelenlegi igazgatóját, Untener Jánost, aki lapunknak írásba adta: 1972-ben Benedek Mihály nemhogy érettségizett volna ebben az iskolában, de nem is járt oda.
Az MSZP ózdi szervezetének elnöksége, taggyűlése és Ózd önkormányzatának balközép képviselőcsoportja kedden közleményt adott ki annak kapcsán, hogy megvonják a bizalmat a Borsod megyei Ózd polgármesterétől. Döntésüket azzal indokolták, hogy elfogyott a település első emberének személyes politikai és erkölcsi hitele.
A dokumentumban kitértek arra is, hogy a polgármester "bizonytalan kimenetelű" fegyelmi eljárást indított a jegyző ellen. A munkaügyi bíróság a több száz oldalas fegyelmi anyagot alaki okok miatt érdemben nem vizsgálta. Ezt követően a polgármester a jegyzővel személyesen, egyeztetés nélkül állapodott meg, amelynek alapján a korábban fegyelmi alatt álló jegyzőnek jutalom címén 20 millió forintot (járulékokkal együtt 26,4 millió forintot) fizettetett ki. Az összeg nagyságáról nem tájékoztatta a balközép képviselőcsoportot.
Emellett Benedek Mihály iskolai végzettségével kapcsolatban több tényező arra utalt, hogy nem rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal. A vizsgálatok megállapították, hogy az általa megjelölt szám alatt az érintett középfokú intézmény érettségi bizonyítványt nem adott ki. "Ennek ellenére Benedek Mihály polgármester személyi anyagában a 2002-ben feltüntetett érettségi számot felelőssége tudatában aláírásával igazolta. Ez a magatartás a polgármester úr szavahihetőségét kérdőjelezi meg, véleményünk szerint maradék erkölcsi tőkéjét is elfogyasztotta" - írták a tájékoztatóban.
Ózdi polgármester: "nem tagadom, nincs érettségim"
Nincs érettségije Benedek Mihálynak, Ózd MSZP-s polgármesterének, akitől megvonta a bizalmat a párt helyi szervezete; a politikus gyógykezelése után kíván reagálni a személyét ért felvetésekre - tartalmazza az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.