A Dunántúlon és délen többfelé kell esőre, havas esőre, havazásra számítani. Szerda hajnaltól átmenetileg felszakadozik, majd nyugat felől újra megvastagszik a felhőzet. Kezdetben néhol, majd a déli óráktól nyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporra számítani. A kedden még keleti, északkeleti szél szerdán délire fordul, és több helyen megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 4, 9 fok között valószínű, de délnyugaton ennél hidegebb is lehet.
A legmagasabb délutáni hőmérséklet Európa nyugati részén továbbra is 10 fok felett, a mediterrán térségben 15, 20 fok között, Közép-Európában 5 fok körül, keleten és északon azonban már csak 0 fok környékén alakul. Szerda estig a Kárpát-medence fölé nyugat felől eleinte kissé szárazabb, majd újra nedvesebb légtömegek áramlanak.
Eső, havazás és erős szél várható
Eleinte az ország nagy részén túlnyomóan borult idő várható, csak északkeleten lesz kevesebb felhő - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.