A közlemény szerint a médiumok soron kívüli eljárást kértek, amely iránt a bíróság a szükséges intézkedéseket megtette. Emellett kérték "az ideiglenes intézkedés" elrendelését, amelyről a bíróság az ORTT észrevételeit követően hoz döntést.
A Sláger Rádió vezetése már a múlt szerdai ORTT-döntés után jelezte, hogy perre megy, kedden a rádió vezérigazgatója, Heal Edina ezt már tényként közölte. Egyben idézte a Sláger Rádió Zrt. tulajdonosa, az Emmis Communications múlt pénteki közleményét, amely szerint a magyar médiahatóság döntése "törvénytelen, mert az ellentétes az ORTT saját pályáztatási rendjével, sérti a magyar médiatörvény előírásait, illetve az Európai Uniós jogszabályokat".
Nincs halasztó hatálya
Megkötheti a médiahatóság a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási szerződését függetlenül attól, hogy a most lejáró koncessziók birtokosai bíróságon támadták meg a pályázat eredményét - mondta Bayer Judit médiajogász az MTI-nek kedden. A bíróság felülvizsgálatát kérhetik, aminek nincsen halasztó hatálya - mondta a szakember.
Az Origo hírportál időközben arról számolt be, hogy az ORTT keddi ülésén kedvezményt adott a Danubius és a Sláger frekveciáját elnyerő két társaságnak. Az MSZP-s, fideszes és KDNP-s delegáltak (Gyuricza Péter, Ladvánszky György, Szalai Annamária és Tirts Tamás) úgy döntöttek, hogy a két cégnek, az Advenio és az FM1 nem kell még felszámolniuk egyéb érdekeltségeiket, csak 180 napon belül. Tették ezt annak ellenére, hogy a hírportál értesülései szerint az FM1 éppen ellenkezőjét vállalta szerződésében, az Advenio pedig - jogsértően, ám a kizárást a delegáltak szavazatával elkerülve - nem is nyilatkozott pályázatában a Lánchíd Rádióval való tulajdonosi összeférhetetlenségről. (Az FM1-ben részes Est Media Group amúgy a frekvenciadöntés után jelezte, hogy megtartaná a Radiocafét is.)
A két cég így fél éven belül módosíthatja a cégek tulajdonosi szerkezetét, hogy megfeleljen a médiatörvénynek. Érdekes egybeesés, hogy Szalai Annamária, a Fidesz delegáltja éppen emellett a megoldás mellett érvelt, amikor azt fejtegette, miért mehet át a testületen az Advenio szabálytalan pályázata.
A szerdai eseményekről és annak előzményeiről bővebben itt olvashat.
Az ORTT múlt szerdai döntését később bírálta az MDF, míg a liberálisok frakcióvezetője parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ezt azonban a két nagy párt nem támogatta; a frekvenciadöntés másnapján - november 30-i hatállyal - lemondott tisztségéről Majtényi László, az ORTT elnöke.
A Danubius perel, az ORTT haladékot adott az újaknak
A Sláger Rádió mellett a Danubius Rádiót üzemeltető társaság is keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen - közölte a bíróság sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.