A Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn hallgatta meg tanúként a budapesti munkanélküli férfit, aki elmondta: többen fordultak hozzá azzal, hogy a saját nevére vásároljon nekik telefont. A vádhatóság szerint a munkanélküli által vásárolt telefon Zuschlag Jánoshoz került, aki vádlott-társainak is adott mások nevére vásárolt készüléket.
"Munkanélküli, nagy magyar jobbikos és nem szocialista" - ezekkel a szavakkal mutatkozott be a tárgyaláson a férfi, akit a bíró helyreutasított. A bíró kérdésére a tanú elmondta: "egy cigánynak vásároltam egy mobiltelefont, amit kifizetett és kaptam 1500 forintot tőle. A saját nevén már nem vehetett telefont, ezért fordult hozzám, de vásároltam másoknak is telefont" - tette hozzá.
A vádirat szerint az egyik telefon Zuschlag Jánoshoz került. A per korábbi szakaszában elhangzott: miután Zuschlag János tudomást szerzett arról, hogy a telefonbeszélgetéseit lehallgatják, több mobiltelefont osztott szét társai között.
A hétfő délelőtt meghallgatott tanú nem ismert fel a vádlottak közül senkit sem, mert - mint mondta - nem közvetlenül nekik adta el a telefont. Beszámolt arról, hogy társaságonként évente két telefont tudott venni megbízásból azoknak, akik már tiltólistán voltak. Kitért arra, hogy a saját nevére, megbízásból vásárolt telefonokért pénzt kapott. A Zuschlag János és 15 társa ellen indított per tanúk meghallgatásával folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
"Nagy magyar jobbikos" vett mobiltelefont Zuschlagnak
A Zuschlag-per vádirata szerint Zuschlag Jánoshoz került egy mobiltelefon azon készülékek közül, amelyeket egy munkanélküli vásárolt meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.