Több internetes oldalra március elején, néhány napos különbséggel két videofelvétel is felkerült zalaegerszegi diákok megalázásáról és bántalmazásáról. Mindkét felvétel januárban, valószínűleg ugyanazon a napon készült mobiltelefonnal, az egyiket a zalaegerszegi vasútállomáson, a másikat pedig az egyik helyi középiskolában rögzítették, szereplői nagyrészt azonosak.
Az elsőként nyilvánosságra került képsorokon a fiatalok többször megütnek, fejbe rúgnak és leköpnek, de más módon is megaláznak egy mindezt szinte mozdulatlanul tűrő, védekezésre lehetőséget sem kapó fiút. A felvételt az a fiatal nő készítette, akinek csak a hangját és az utasításait hallani, de mindvégig látható két középiskolás korú fiú és az áldozatuk.
A néhány nappal később megjelent, osztályteremben rögzített videón az látható, hogy egy fiút több diáktársa vesz körbe, s kezdetben egymást biztatva ütlegelik őt. Később akad köztük olyan, aki csillapítani próbálja a védekezni nem tudó fiú ellen legfenyegetőbben fellépő társát. A rendőrség márciusban azt közölte, hogy a két esetet egyesítve több fiatal ellen indítottak büntetőeljárást.
Salamon Róbert alezredes pénteken az MTI-nek elmondta: a zalaegerszegi rendőrkapitányságon a napokban lezárult nyomozás eredményeként négy fiatalkorú fiú és egy fiatal felnőtt nő ellen javasolnak vádemelést az ügyészségnek. A fiatalokat egyenként több bűncselekménnyel is meggyanúsították, így csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete, kényszerítés és könnyű testi sértés is szerepel a vádra javasolt megállapítások között.
A sajtóügyeletes hozzátette, hogy nemcsak a két, bántalmazásokról és megalázásokról készült felvételt, hanem egy harmadik ügyet is egyesítettek a nyomozás során, miután ebben is részben azonos volt az elkövetők köre. A fiatalok ugyanis a múlt év októberében elloptak, majd eladtak egy mobiltelefont, ezzel összefüggésben hármuk ellen kisebb értékre elkövetett sikkasztás miatt is vádemelést javasolnak a rendőrök.
Vádemelési javaslat a zalai diákmegalázások ügyében
Négy fiatalkorú fiú és egy fiatal felnőtt nő ellen javasol vádemelést a rendőrség a még márciusban napvilágot látott, zalaegerszegi diákok megalázását és bántalmazását bemutató videofelvételekkel kapcsolatban - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.