Az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT) szerdán a november közepéig általa használt frekvenciára pályázó Sláger Rádió a 100-ból 69, ugyanezért a jogosultságért indulva a Danubius Rádió 75 pontot kapott.
A kisebbik vételkörzetű, most a Danubius Rádió műsorát sugárzó hullámsávért folyó versenyben a frekvencia jelenlegi birtokosa 74 pontot, a Rádió Juventus Zrt. 71 pontot szerzett. Mindkét esetben a második időszak műsorszolgáltatásidíj-vállalása húzta szét a mezőnyt, hiszen az első másfél évre megajánlható 350-700 milliós összegre, a magyar zene 25-35 százalék közötti arányára, a 25-100 percnyi közszolgálati műsorra és a kiegészítő szolgáltatásra szinte minden esetben maximális pontszámot kaptak a pályázók.
A most a Danubius által használt frekvenciáért folyt harcban itt senki nem vesztett pontot. A Sláger Rádió lejáró jogosultságánál a "díj-menetben" végül győztes FM1 konzorcium csak 5, a Sláger Rádió 7 pontot kapott. A műsorszolgáltatási tapasztalatra egy kivétellel minden versenyzőnek kilenc pontot adtak; az Advenio Zrt.-nek nyolccal kellett beérnie.
A 2011 elejétől fizetendő koncessziós díj pontszáma volt a táblázat tanúsága szerint a döntő szempont: a nagyobbik vételkörzetű frekvenciáért folyó versenyben itt a győztes FM1 kapta a 35 pontnyi maximumot, a Danubius Rádiónak 11, a Sláger Rádiónak 8 pont jutott. A másik versenyben az Advenio szerezte meg a maximális 35 pontot; a Danubius 10-et, a Juventus 7-et kapott.
Az FM1 94, az Advenio 98 ponttal nyert
Az FM1 konzorcium 94 ponttal nyerte el a nagyobbik, az Advenio Zrt. 98 ponttal a kisebbik vételkörzetű országos kereskedelmi rádiós frekvenciát - tudható meg a médiahatóság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.