Az elhunytak azonosítása megkezdődött. A szerb hatóságok vizsgálják azt is, hogy az elhunytak a koszovói határsértőkkel október közepén történt tiszai vízi baleset áldozatai-e - közölte Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Eddig összesen öt - a Tisza magyar oldalán egy férfi, szerbiai oldalán pedig két női, egy gyermek és egy férfi - holttestet találtak. Október 15-én egy koszovói férfi két gyermekével a folyón kelt át, hogy Szerbiából illegálisan Magyarországra jusson. Eközben a gyerekek életveszélyesen kihűltek. A férfi későbbi kihallgatásán azt állította, hogy egy 15-18 tagú csoport akart átkelni a Tiszán, a többiek azonban a vízbe vesztek. A vajdasági Magyar Szó című napilap szerdai online kiadása szerint az elhunyt kislányt Adorjánnál, a fiatalembert Magyarkanizsánál találták meg.
Berényi Ernő, a magyarkanizsai bíróság vizsgálóbírája a lapnak elmondta, hogy a kislánynál és a fiatalembernél sem találtak személyazonosságot igazoló dokumentumokat, holttestüket Újvidékre szállították a kórbonctani intézetbe. Az október 23-án Martonos alatt fellelt női holttestet - az életben maradt gyermekek édesanyjáról volt szó - kedden azonosították hozzátartozói, földi maradványait átadták a rokonságnak. A Martonosnál október 18-án talált női holttestet a zentai kórházba szállították, ahová szerdán érkeznek Koszovóból az elhunyt hozzátartozói. Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerbiai partnerrel együttműködve nyomoz.
Két újabb holttestet találtak a Tiszában
A szerb fél hivatalos tájékoztatása szerint kedden egy tíz év körüli lány és egy húszas éveiben járó férfi holttestét emelték ki a Tiszából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.