A tájékoztatás szerint az elővárosi vonatok közlekedése kedden késő délután helyreállt, de a távolsági- és az IC járatok még az esti órákban is késéssel közlekedtek. A Mávinform közlése szerint az öt reprezentatív szakszervezet által meghirdetett figyelmeztető vasutassztrájk néhány száz vonatot érintett, de kedden 10 és 12 óra között gyakorlatilag teljesen állt a vasúti közlekedés.
Az előre megváltott menetjegyekkel kapcsolatban a Mávinform közleményében azt írta: ha az utasok a sztrájk időszakára szóló utazásukról lemondtak, a menetdíjat és a pótjegy árát november 1-jén éjfélig visszatérítik, és nem számítanak föl kezelési költséget. A visszatérítési igényeket a sztrájkot követő egy hónapig fogadják el.
Nemzetközi menetdíj esetén akkor van lehetőség a költség visszatérítésére, ha a jegyet Magyarországon váltották. Más vasút által kiállított menetjegyek árának visszatérítésére nincs lehetőség, az ilyen jegyeket a kiadó vasút általi visszatérítéshez igazoltatni kell.
A Mávinform közlése szerint nemcsak visszatérítik a sztrájk miatt fel nem használt jegyek árát, de a bérlettel rendelkezőknek is költségtérítést adnak, ha a munkabeszüntetés miatt más közforgalmú helyközi tömegközlekedési eszközt vettek igénybe. Ebben az esetben a MÁV-START Zrt. a jegy felmutatása ellenében annyit fizet, mintha a bérlet szerinti távolságon az érintett utas 2. osztályon, vasúton utazott volna jeggyel. Dolgozók esetében ez teljes árú, tanulóknál ez félárú menetjegy árának felel meg.
A Mávinform közleményében megjegyezte: egy utas naponta egy oda és egy vissza útra szóló menetjegy alapján igényelheti a költségtérítést. A sztrájk időszakában érvényes bérlettel nem rendelkező utasok részére költségtérítésre nincs lehetőség, ahogy a helyi tömegközlekedési menetjegy - például a BKV jegy - alapján történő költségtérítésre sem.
Ma már menetrend szerint indulnak a vonatok
A keddi sztrájk nem befolyásolja a szerdai vonatközlekedést; a reggeli vonatok menetrend szerint elindultak - közölte kora reggel az MTI-vel a Mávinform.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.