Az MTI úgy tudja, a volt miniszterelnök az MSZP országos választmányának ünnepi ülésén mond beszédet. A rendezvény apropója az, hogy húsz éves az MSZP. A távirati iroda információi szerint a péntek délutáni választmányi ülésen Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök is beszélni fog.
Gyurcsány Ferenc távozása után internetes naplójában közölte, hogy egy ideig keveset fog a nyilvánosság előtt szerepelni. "Ritkábban fogok blogot írni, ügyelni fogok arra, hogy távol tartsam magamat a kormányzástól, és ha nem vagyok a párt vezetője, akkor ne avatkozzak be a párt legfelsőbb szintű döntéshozatalába se." A volt miniszterelnök azóta csak pártszervezetek meghívására vesz részt és szólal fel szűk körű eseményeken.
Gyurcsány újra színre lép
Gyurcsány Ferenc volt szocialista pártelnök áprilisi távozása óta először beszél sajtónyilvános eseményen pénteken - értesült az MTI.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.