A Szonda Ipsos szerint az államfő részben a bizonytalan választópolgárok, illetve a Fidesz táborának köszönheti, hogy a lista élén áll. Orbán Viktor első helye viszont egyértelműen az ellenzéki párt népes táborának rendkívül kedvező véleményéből fakad.
Az 1500 fő megkérdezésével végzett felmérés eredménye szerint a politikusok népszerűségi mutatói a múlt havi emelkedés után kisebb visszaesést mutattak, különösen a kormánypárti közszereplők esetében. A Szonda Ipsos szerint az efféle változások a pártok között hezitáló választópolgároknak köszönhetők. A pártok támogatóinak véleménye idén szinte egyáltalán nem módosult.
A felmérés szerint minél inkább kötődik egy szavazó a pártjához, annál magasabb pontszámot ad a vezetőinek. A bizonytalan választópolgárok között Sólyom László és Szili Katalin volt házelnök a legnépszerűbb.
Szonda Ipsos: Orbán és Sólyom a legnépszerűbbek
Orbán Viktor a Fidesz elnöke és Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos október első hetében készült felmérése szerint, amelyet hétfői számában közölt a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.