Az új iroda megnyitása azért vált szükségessé, mert a Nagy Lajos király úti iroda felett egy héttel ezelőtt a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt. visszavette az irányítást, majd bezárta azt. Ez az ügyfélszolgálat egyébként más helyszínen működik, mint az önkormányzat által korábban ellenőrzés alá vont vízműépület. A Tettye az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Pécs belvárosában, a Felsőmalom utca 16/2. szám alatt várja ügyfeleit, hogy segítsen elintézni a víz- és csatornaszolgáltatással kapcsolatos ügyeiket.
Kisbáró Edina, a Pécsi Vízmű szóvivője akkor azt mondta: nem az ügyfélszolgálati iroda "visszafoglalásáról" van szó, hanem arról, hogy a Pécsi Vízmű Zrt. visszavette jogos tulajdonát a város közgyűlése által létrehozott Tettye Forrásház Zrt.-től.
Az ügy előzménye, hogy pécsi önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai október 5-én ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, s kizárták onnan a Pécsi Vízmű Zrt. vezetői körét. A lépésre azután került sor, hogy a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.
A város és a Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.
Saját ügyfélszolgálatot nyitott a Tettye Forrásház
Ügyfélszolgálati irodát nyitott hétfőn Pécs új vízszolgáltatója, a Tettye Forrásház Zrt. azon iroda helyett, mely fölött a közelmúltban visszavette az ellenőrzést a korábbi szolgáltató, a Pécsi Vízmű Zrt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.