A pártelnök közleményében leszögezte, a köztársasági elnök a nemzet közös érzéseit kifejező szép szavakkal emlékezett az 1956-os forradalomról. Hozzátette: az MSZP a nemzet ünnepén nem akart politikai vitát nyitni, ezért csak a központi ünnepségek lezárultával reagál a köztársasági elnök október 22-ei beszédére.
Lendvai Ildikó kitért arra: az államfőnek igaza van abban, hogy erkölcsi felelősségünk vállalni a küzdelmet a morális válság lehetősége, az értékzavar ellen. Ugyanakkor - különösen a választások közeledtével - "morális problémákat és szerepzavart okozhat az is, ha a köztársaság egésze, a nemzet teljes közössége nevében szóló vezető az egyik oldal érveit teszi magáévá. Ha morálisan elmarasztalja a parlamenti többség egyik döntését, ugyanakkor egy szava sincs például arról, hogy a parlamentben továbbra is helyet foglalhat zsidózó, cigányozó, náci beszédet használó képviselő" - tette hozzá.
Lendvai Ildikó szerint az államfőnek igaza van abban is, hogy erkölcsileg nem közömbös „a hatalom megszerzésének bevallott módja”. A pártelnök úgy fogalmazott: "nem voltak közömbösek annak idején a köztársasági elnöki poszt megszerzésének ismert parlamenti körülményei sem". Hozzátette ugyanakkor, hogy ami akkor történt, nem Sólyom László hibája volt. "De szigorúbbá tette a mércét és megnövelte a jogos várakozást a pártoldalakon és a megosztottságon felülemelkedő elnöki szavak és tettek iránt" - tartalmazza a politikus közleménye.
Lendvai Ildikó szerint az államfőnek igaza van akkor is, ha az igazság kimondásának fontosságáról beszél. "Bízunk abban: Elnök Úr látja, a kormány és a parlamenti többség az áltatás és önáltatás, a hazug ígéretek helyett az igazság útját, az ország valódi helyzetével való szembenézést vállalta és választotta, és ezt saját érdekeinél is fontosabbnak tartja" - írta a pártelnök.
Sólyom László csütörtökön a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az 1956. október 22-ei műegyetemi forradalmi diákgyűlés 53. évfordulóján tartott beszédet. Ünnepi felszólalásában az államfő többek között arról is beszélt, hogy 1956 élményének lényege az a felszabadulás volt, hogy végre kimondtuk az igazságot, és ezzel visszanyertük méltóságunkat.
"A rendszerváltás lényege is ez volt: a Kádár-rendszer hazugságától való megszabadulás. És e mögött e kérdés: miben éltünk az utóbbi években? Mennyire telepedett rájuk ismét a hazugság?" - fogalmazott a köztársasági elnök. A köztársasági elnök arról is beszélt: a tisztánlátást abban, hogy ,56 és a rendszerváltás alapkérdése ugyanaz, gyengítette az alapvető normák bizonytalanná válása is. Mint mondta, ez a bizonytalanság a morális válság. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése ezt a morális válságot tette sokkoló módon nyílttá - fogalmazott, majd így folytatta: "az alapoknak ezt az elbizonytalanodását erősítette meg és tette tartóssá a parlamenti többség, amikor a hatalom megszerzésének Őszödön bevallott módját bizalmi szavazáson jóváhagyta".
MSZP: Sólyom pártpolitizált
Pártpolitikai vitákba is beleszólt az államfő csütörtöki beszédében; minősítette a parlamenti többséget, ami már nem közös véleményt fejez ki - reagált pénteken Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke Sólyom László köztársasági elnök előző napi beszédére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.