A büntetőtanács elnöke egész hétre kitűzte az ügyet, hétfőtől péntekig. A tárgyalás minden nap 10 órakor kezdődik. Az érdeklődőktől azt kérik, hogy lehetőleg a kezdés előtt fél órával már legyen a helyszínen, mert a biztonsági átvizsgálás és a beléptetés az érdeklődők nagy száma miatt várhatóan hosszúra fog nyúlni.
Az első fokú tárgyaláson Miskolcon súlyos ítéleteket szabott ki a bíróság. A másodrendű vádlott - az elsodort kislány édesapja - életfogytiglani büntetést kapott, leghamarabb 30 év múlva szabadulhat. Jogi szakemberek szerint viszont az ötödrendű vádlott - az elsodort kislány édesanyja – esetében, akit felbújtóként 15 év fegyházra ítéltek, minden bizonnyal enyhülhet az ítélet, hiszen az asszony ténylegesen nem vett részt a gyilkosságban, mert annyi a bűne, hogy azt kiabálta, “öljétek a magyart”.
Mivel a hírek szerint nem minden elkövetőt sikerült bíróság elé juttatni, illetve mindenkinek a szerepét tisztázni, Szögi Lajos tanár meggyilkolásával kapcsolatban fontos szerepet kaphat Debrecenben az a bejelentés, amely az egyik fiatalkorú elkövető – aki egyébként 10 évet kapott – szájából az ítélethirdetés után elhangzott, hogy mindenre kiterjedő részletes vallomást szeretne tenni. Erre Miskolcon már nem volt lehetőség.
Pusztai László/ Miskolc
Az olaszliszkai lincselés Debrecenben: újabb fejlemény lehet
A jövő héten indul az olaszliszkai lincselés tárgyalása Debrecenben a Táblabíróságon. A miskolci első fokú tárgyalás ítélethirdetése után az egyik vádlott azt mondta, részletes vallomást tenne.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.