Hozzátette: a képviselő-testület elfogadta azt a módosítást is, amely szerint azok a vendéglátóipari egységek, amelyek ellen az elmúlt egy évben nem érkezett panasz, november 1-je után - a szükséges engedélyek birtokában - reggel 6 óráig tarthatnak nyitva, s ehhez nem kell a lakók hozzájárulása. Az engedély azonban visszavonható, ha a lakók minimum 60 százaléka írásos formában panaszt tesz az adott vendéglő ellen.
Hatvani Csaba közlése szerint elfogadták azt a rendelkezést is, amely szerint üzemeltetőváltás esetén az új üzemeltetőnek az eltérő nyitva tartási engedélyt újra kérnie kell.
A szeptember elsejével életbe lépett terézvárosi szabályozás értelmében este 10 és reggel 6 óra között nem tarthattak nyitva a kerületi szórakozóhelyek. A lakók legalább kétharmadának a hozzájárulásával a nyitva tartási idő maximum éjjel 1 óráig kitolható volt. A rendelet ellen számos civil tiltakozást tartottak.
Módosították a terézvárosi csendrendeletet
A lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak a VI. kerületi üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek - közölte Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.