A párt regionális igazgatója, Kerényi János a lapnak elmondta: egyrészt rendezetlenek voltak a szervezet működési keretei, gondok voltak a tagnyilvántartással, a díjfizetéssel, másrészt "kétfejűvé" vált a térségben a Fidesz, azaz a városi és a környező falvakat is magában foglaló választókerületi szervezet konfliktusba keveredett egymással. A döntés értelmében a városi szervezet tagjainak tagsági viszonya automatikusan megszűnt, aki akarja, az tizenöt napon belül kérvényezheti újbóli felvételét.
Martonosi György városi elnök, aki a választókerület élén is állt 2007 őszéig, a lapnak úgy nyilatkozott: győzött a szocialisták akarata, a régi Fidesz-tagok megérdemelték volna, hogy a szemükbe mondják, mi a valódi kifogás ellenük.
Mágori Józsefné, a Fidesz makói választókerületi elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy miközben a párt szerte az országban megerősödött, Makón nem. Mint mondta, elgondolkodtató, hogy a korábbi elnök másfél évtizedes vezetése alatt a Fidesz a városban mindvégig ellenzékben volt. Hozzátette, hogy a jövő nyugodt építésében számít a régi Fidesz-tagokra is.
Feloszlott a Fidesz Makón
A Fidesz országos választmányának elnöksége feloszlatta Makón a párt városi szervezetét; a volt elnök, Martonosi György szerint a szocialisták akarata győzött -írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.