Emlékeztetett arra: a múlt hónapban már tizedével csökkentették a díjat, így - a korábbi intézkedésekkel együtt - a távhő ára átlagosan 31 százalékkal alacsonyabb a januárinál, ami "versenyképessé teszi" ezt a fűtési módot. Demszky Gábor kitért arra is, hogy a távfűtés magas díja miatt mind a mai napig "a megszokottnál is alacsonyabb áron" kelnek el az e megoldással felszerelt lakások. A fővárosi lakások 30 százalékát, mintegy 240 ezer otthont fűtenek ezen a módon, ami a legkiszámíthatóbb, legbiztonságosabb és a környezetet legkevésbé megterhelő megoldás - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Budapesten a távfűtés nélkül 450-500 ezer tonnával több szén-dioxid kerülne a levegőbe.
Demszky Gábor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jövő január elsejétől csökken e szolgáltatás általános forgalmi adója, célként említve, hogy az emberek ne váljanak le a távhőrendszerről. Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy tavaly kétszázzal csökkentették a cégnél a létszámot, amely a 2007 júniusi hivatalba lépésekor 1061 volt, most pedig 770, emellett fejlesztésekkel javították a működés hatékonyságát. Szavai szerint a most bejelentett díjcsökkentéssel "nagyot léptünk" afelé, hogy a távfűtés legyen a legolcsóbb fűtési mód a fővárosban. Megemlítette: megteremtették annak lehetőségét, hogy az éves díjat tizenkét egyenlő részletben fizessék be a fogyasztók, így télen ne ugorjon meg jelentősen a számlájuk. Lehetőség van arra is, hogy sms-ben engedélyezzék a díj átutalását, bankautomatánál fizessék be a számlát, illetve elektronikus számlát használjanak - tette hozzá.
Csökken a fővárosi távhődíj
Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.