Az "Újabb BKV-botrány: milliárdok Regőcziéknek?" címmel megjelent írás szerint Regőczi a midibusz tender kapcsán kerülhet újra kapcsolatba a BKV-al. A lap információi szerint Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes emberét, Székesfehérvár volt MSZP-SZDSZ-es képviselőjét, nemrégiben nevezték ki az Eurobus-Invest Zrt. vezérigazgatójává. A társaságnak jelentős, befolyásoló részesedése van a BKV midibusz pályázatán indult VT-Transman Kft.-ben. A menedzserszerződést két héttel a BKV tender megjelenése után kötötték meg.
A Magyar Nemzet visszaidézi azt, Regőczi Antal Attila vezérigazgatóságának idején volt vezérigazgató-helyettes. A lap emlékeztet arra, hogy a VT-Transman az "antali BKV-nál" több közbeszerzési pályázat nyertese volt. A közelmúltban pedig felvetődött a cég neve a pécsi helyi közlekedési botránynál is.
Volt BKV-s vezető érdekelt a midibusz pályázatban?
Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese, aki részese volt a közlekedési vállalat botrányt kavart tanácsadói szerződései megkötésének, most a BKV midibusz pályázatán induló VT-Transman Kft.-nél érdekelt - közölte a Magyar Nemzet saját értesülésre hivatkozva a szerdai számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.