Elsősorban keleten, északkeleten kedden szórványosan, szerdán már csak néhol várható kisebb eső. A déli, délnyugati szél kedden a Tiszántúlon megélénkül, szerdán a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban többfelé köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kedden jobbára 0, +5 fok között várható, de délnyugaton gyenge fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 11, 16 fok között valószínű, de északkeleten a tartósabban felhős területeken ennél hűvösebb is lehet.
A Brit-szigetektől nyugatra, valamint a Norvég-tenger felett markáns ciklon örvénylik, hatásukra Nyugat-Európában és Skandináviában erősen felhős vagy borult az ég, és sokfelé esik az eső, záporeső, északon havas eső, hó is előfordul. Ugyanakkor sekély ciklon alakítja a Kárpát-medence, a Balkán-félsziget, valamint a Fekete-tenger partvidékének időjárását, ezeken a területeken szintén sok a felhő, többfelé esik az eső, záporeső. A Kelet-európai-síkság felett anticiklon helyezkedik el, általában kevés a felhő, és sokat süt a nap, a magasnyomás peremén azonban nedvesebb légtömegek áramlanak, így ott több helyen esik az eső. Európa középső és nyugati területein délutánra általában 8, 15 fok közé melegszik fel a levegő, a Földközi-tenger medencéjében és az Urál-hegység előterében azonban 16, 24 fok közötti legmagasabb nappali hőmérsékletet mérnek. A Kárpát-medence területe fölé szerda estig szárazabb, enyhébb levegő áramlik, jelentősen erősödik a nappali felmelegedés.
Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél
Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Szerdán a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt, északkeleten azonban lesznek tartósabban felhős területek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.