A hétfőn elfogott négy középkorú férfi egy alkuszcéget működtetve szerződött biztosítótársaságokkal életbiztosítások megkötésére. Eleinte barátaik adatait használták fel, majd különböző ürüggyel kerestek meg a létminimum környékén élőket, akik nevére szerződést kötöttek, miközben arra hivatkoztak, hogy az általuk aláírt dokumentum nem szerződés, csak ajánlat. A havonta 20-30 ezer forintos díjú szerződések első néhány havi díját befizették, de később már nem fizettek, így derült fény a biztosítók számára is a csalásra.
Amikor elmaradtak a befizetések, a biztosítók megkeresték a szerződött feleket, ekkor derült ki a sértettek számára, hogy biztosításuk van. Az MTI kérdésére, miszerint a szóban forgó, ténylegesen aláírt szerződések élő szerződések-e, Nagy Ágnes azt mondta: a 2004-2005-ben kötött szerződések nagy részét azóta a biztosítótársaságok a díjak be nem fizetése miatt felmondták. A négy férfi a szerződések után jutalékot kapott, ez ügyfelenként havonta 200-300 ezer forintot jelentett. Egy idő után részben ebből fizették be az újonnan kötött szerződések első egy-két havi díját.
Nagy Ágnes kitért arra is: amellett, hogy becsaptak embereket a gyanúsítottak, több, alacsony életszínvonalon élő sértettnek 10-30 ezer forint körüli összeget ajánlottak a szerződések aláírása fejében, így növelték ügyfeleik számát. Sértettek országszerte találhatók, Szegedtől Budapestig - ismertette a rendőr őrnagy. A biztosítótársaságok megnevezése nélkül Nagy Ágnes közölte: volt olyan társaság, amelyet 100 millió, és volt, amelyet 10-20 millió forinttal károsítottak meg a gyanúsítottak.
A hétfőn hajnalban elfogott négy férfinél házkutatást tartottak, ennek során az alkuszcég papírjai is előkerültek. Pecséteket, különböző bizonyítékokat is foglaltak le a nyomozók, ezeket a gyanúsítottaknál pótkerékbe, illetve karácsonyfadíszek közé rejtve találták meg.
Életbiztosításokkal csaptak be háromszáz embert
Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel, a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Ágnes, a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.