Az Országház előtti Alkotmány utcában ma délre hirdettek demonstrációt az ország tűzoltóságai, a 2010-es költségvetésük megkurtítása ellen tiltakozva. A helyszínen már déli tizenkét óra előtt 2000-2500 szabadnapos tűzoltó gyűlt össze, majd a tiltakozó beszédek után, a ,,Gyertek ki!" szavak folyamatos skandálása mellett körbejárták a Parlament épületét.
Megindulásukkor a helyszínt biztosító rendőrök rögtön sorfalat vontak az épület előtt, majd később a biztosítás parancsnoka olyan veszélyesnek ítélte a helyzetet, hogy elrendelte a rendőröknek a testpáncéljuk felvételét. Időközben tovább emelték a készültséget: egy kamerával felszerelt rendőrségi törzsbusz is megérkezett a helyszínre, illetve egyre több civil ruhás rendőr vegyül el a demonstrálók között. A rendőrségi szakszervezetek ugyanakkor a demonstráció előtt szolidaritásukról biztosították a demonstráló tűzoltókat - a honvédségi és büntetés-végrehajtási szakszervezetekkel együtt -, és ezidáig a helyszínen lévő rendőrök sem adták tanújelét, hogy fel akarnának lépni a megmozdulással szemben.
Egyre több a rendőr a tűzoltók tüntetésén
Egyre több a rendőr a tűzoltók Parlament előtti demonstrációján, a helyszínt biztosító - immár testpáncélba öltöztetett - rendőrök mellett civil ruhás nyomozókból is egyre több van a rendezvény helyszínén - jelenti a HavariaPress. A demonstráció hivatalosan két órakor véget ért, de a tűzoltók nem adják jelét hazatérési szándékuknak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.