Nagy László azt mondta, Gaskó István abban érdekelt, hogy az országban a Fidesz céljainak megfelelően a pazarlás és a károkozás legyen az uralkodó. Emlékeztetett arra, hogy a VDSZSZ vezetője az előző sztrájk idején egyeztetett Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével. Kérdés, hogy most egyeztetett-e Orbán Viktorral - tudakolta. Török Zsolt szerint Gaskó István, "a Fidesz udvari masinisztája" lejáratja a munkások legerősebb fegyverét, a sztrájk intézményét.
MSZP: Gaskó a Fidesz udvari masinisztája
Az MSZP szerint sikertelen volt a hétfői vasúti sztrájk, amelyet Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke politikai céljai vezettek - hangzott el Török Zsolt és Nagy László szocialista országgyűlési képviselők hétfői sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.