Kozmetikai változtatások helyett valódi reformokban kellene gondolkodniuk a jövő évi költségvetés készítőinek; a közteherviselés arányossága és igazságossága mellett kell lándzsát törniük - mondta Bokros Lajos MDF-es európai parlamenti képviselő a pénteki Népszavában. Bokros abban bízik, hogy nagyjából ugyanolyan marad a 2010-es büdzsé, mint amilyet a kormány benyújtott a parlamentnek.
A parlamenti vitában a Fidesz várhatóan több mint ezer indítványával próbálja majd lazítani a költségvetést, nekik erre kell az erőt koncentrálni, mondta az EP-képviselő, ám hozzátette, önmagukban érdektelenek a Fidesz javaslatai, amelyeket - s ezt ők is eleve tudták - leszavaznak majd. Bokros szerint ez nekik nem több politikai tűzijátéknál. Csak azt nem veszik észre a politikusok, mondta Bokros, hogy ezeket a módosító indítványokat, a költségvetést fellazító, netán annak visszavonására tett hangzatos kijelentéseiket az összes hitelező olvassa, figyelmeztetett a magyar tőzsde első elnöke.
Bokros az 5 százalékos áfakulcsot 10 százalékosra emelné, mivel "bizonyos termékkörben az állam ettől függetlenül is ad támogatást", s megszüntetné a 18 százalékos kulcsot. "A személyi jövedelemadóval kapcsolatban nem az a fő gond, hány kulccsal működik a rendszer, hanem az, hogy túl magas az adóék" - mondta a képviselő. Ezt az éket kell úgy meghatározni, hogy stabilan, mindenkire nézve alacsony legyen.
Bokros szerint az Oszkó Péter pénzügyminiszter által bevezetett szuperbruttósítás csak technikai manipuláció, s fölösleges. Ugyanis nem történt egyéb, mint hogy rápakolták a tb-járulékokat a bérekre, ennek az egésznek köze sincs a jövedelemadó kulcsának mértékéhez. Oszkónak a Reformszövetségben tett javaslatát kellett volna képviselnie - állította.
Bokros: veszélyes a Fidesz politikai tűzijátéka
Rendkívül feszített a jövő évi költségvetés - mondta Bokros Lajos a Népszavának adott nyilatkozatában. Az MDF európai parlamenti képviselője szerint a hiánycélt semmilyen körülmények között sem lehet fellazítani, a Fidesz erre irányuló törekvését veszélyes politikai tűzijátéknak minősítette.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.