A rendőr altábornagy a baranyai kisváros rendőrőrsének a korábbinál korszerűbb épületbe költöztetése kapcsán tartott sajtótájékoztatón azt közölte: a rendőrségnek, illetve a Nemzeti Nyomozó Irodának az az érdeke, hogy az ügyet minden részletre kiterjedően felderítse, tisztázza a motívumokat, a cselekedetek pontos mozzanatait, pillanatait, minden érintettet utolérjen, ez pedig sok időt vesz igénybe.
Bencze József hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottakkal szemben beismerő vallomásaik nélkül is elegendő megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésre a vádemeléshez. A bizonyítékok zárt láncolatot alkotnak, az ügy vádképessé tehető.
Utalt rá, hogy a DNS-vizsgálatok, az elkészült nyom- és fegyverszakértői vélemények alapján a rendőrség konkrétan meg tudja mondani, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő személyek mely helyszíneken hagyták ott azonosításra alkalmas nyomaikat, a lefoglalt fegyverek között pedig ott vannak-e azok, amelyekkel öltek, s találtak-e rajtuk "egyéb bizonyítékokat" is. Részleteket azonban nyomozástechnikai okokra, és arra hivatkozva, hogy a gyanúsítottak és védőik is figyelik a sajtóhíreket, nem kívánt elárulni.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak, őket a kommandósok augusztus 21-ére virradóra fogták el egy debreceni, belvárosi szórakozóhelyen.
A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint az idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket.
Romagyilkosságok: egy év is eltelhet a vádemelésig
Egy év vagy annál is több idő telhet el, amíg vádat emelnek a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen az országos rendőrfőkapitány szerint, aki erről az MTI kérdésére beszélt szerdán Szentlőrincen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.