A bíróság megállapította: a Rendészeti Biztonsági Szolgálat - amelynek jogutódja a Készenléti Rendőrség - megsértette a felperes, Zajácz László tanár személyes szabadság védelméhez, emberi méltóság védelméhez valamint egészséghez, testi épséghez fűződő jogát. Mindezt azzal követték el, hogy 2006. szeptember 21-én túllépték a szükséges és arányos mértéket, amikor elfogták és kényszerítő eszközt alkalmaztak a felperes ellen, valamint megalapozatlanul tartották őrizetben.
A BRFK ugyanezen jogokat azzal sértette meg, hogy a férfit szeptember 21-22-én megalapozatlanul őrizetben tartotta, és az "őrizet módját sem megfelelően választotta meg". Az ítélet nem jogerős.
Másfélmilliós kártérítés egy 2006-os rendőri bántalmazás miatt
Nyolcszáz-nyolcszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a Készenléti Rendőrséget szerdán, amiért 2006 szeptemberében a rendőrök elfogtak és jogtalanul őrizetben tartottak egy férfit, aki eközben súlyos kézsérülést is szenvedett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.