"Ragaszkodom ahhoz, hogy levigyük kétszáz fő alá a parlament létszámát" - jelentette ki Orbán Viktor, megemlítve, hogy pártja a városi és a megyei önkormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentené. "Ez (a parlament létszámának csökkentése) érint mandátumokat, a parlamenti frakciónkban biztosan lesz azért valamilyen mértékű ellenérzés, ha ellenállás nem is. (...) Szeretném tudni, hogy kire számíthatok ebben a dologban" - fordult Lázár Jánoshoz, aki azt mondta, hogy számíthat rá, "határozott az igen".
Orbán Viktor azon kérdésére, hogy ha a városi és a megyei önkormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentik, az okoz-e kezelhetetlen politikai konfliktust, Lázár János nemmel felelt. A Fidesz elnöke a beszélgetés során azt is elmondta: közölte pártja képviselő-jelöltjeivel, hogy a következő kormányban nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos. Arra a riporteri kérdésre, hogy szándéka szerint olyan elsöprő győzelmet aratnak, hogy nem lesz szükség koalícióra, Orbán Viktor úgy válaszolt: "hát hogyne".
Szintén a riporternek nyilatkozva azt mondta: a szélsőségekkel szemben józan politizálást vár, illetve azoknak az embereknek a képviseletét is vállalni kell, akik korábban a szocialistákra szavaztak, mert úgy tűnik, hogy elvesztették korábbi pártjukat, és inkább a Fidesz felé fordulnak.
Valahol 17 és 20 százalék között kell beállítanunk az adórendszert, az adóterhelést ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, igazságos, helyes és lehetséges dolog befizetni az adókat - fogalmazott a politikus. "A következő kormánynak rögtön az elején ki kell mondania: márpedig lakáselárverezés nincs; az emberek feje fölül, akármekkora is az adósságuk, a lakást nem lehet elárverezni" - jelentette ki Orbán Viktor. A parlamenti pártok évek óta egyetértenek abban, hogy a jelenlegi, 386 tagúnál kisebb létszámú parlamentre lenne szükség, de ennek gyakorlati megvalósításában még nem tudtak megegyezni.
Orbán kétszáz fősnél kisebb parlamentet akar
Orbán Viktor ragaszkodik ahhoz, hogy kétszáz főnél kisebb létszámú legyen a parlament; a Fidesz elnöke erről a tv2 Napló című műsorában vasárnap sugárzott riportban beszélt. A tévéstáb Orbán Viktor felcsúti házában csütörtökön forgatott, amikor a pártelnök mások mellett Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét látta vendégül a kamerák előtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.