A még hiányzó szakaszt egyelőre csak hétköznapokon használhatják az autósok. Annak érdekében ugyanis, hogy időközben a kivitelezés is haladhasson, ideiglenes forgalmi rend lesz érvényben azon a 600 méteres útszakaszon, amely a Margit híd budai hídfőjétől délre eső fel- és lehajtó, illetve az Üstökös utca vonalában kiépített új lehajtó között húzódik.
A kivitelező a Duna mentén dolgozik, ezért az útpálya folyó felőli sávja leszűkül ugyan, de sávtereléssel mindkét irányban járható lesz a rakpart. Az újonnan kialakított parkolóhelyek szintén az építési terület részét képezik majd ebben az átmeneti időszakban, ezeken tehát egyelőre nem lehet majd parkolni - tették hozzá.
A rakpart befejező munkálatai éjszakánként és hétvégenként zajlanak, ezért hétköznapokon este 22:00 és hajnali 05:00 óra között, valamint hétvégén - pénteken 22:00 óra és hétfőn 05:00 óra között - lezárják az érintett szakaszt a forgalom elől. Ekkor a jelenleg is érvényben lévő megoldás szerint, a felső rakparton haladhatnak majd az autósok - közölték.
A teljes beruházás Európai Unió által elismert költsége mintegy 428,7 millió euró, amelynek 65 százalékát az Európai Unió finanszírozza a Kohéziós Alapból, 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát pedig a főváros állja.
Hétfőtől újra teljes hosszában járható a budai alsó rakpart
Hétfőtől ismét teljes hosszában járható lesz a budai alsó rakpart, a jelenleg még lezárt, nagyjából 600 méter hosszú szakaszt is megnyitják - közölte az ÉlőDuna Projekt pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.