Három vádlott ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indítottak pert, mert becsületsértő nyilatkozatokat jelentettek meg egy honlapon mások között Spányi Antal püspökről is. A lap szerint homoszexuális témájú fotók is szerepelnek a lejárató eszközök között. A Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal közleményében azt tudatta, hogy a sértettek szexuális identitására vonatkozó tényállítás miatt indítottak magánvádas eljárást. Szexuális tartalmú fénykép nem készült, nem is készülhetett a sértettekről, ilyen képek nem léteznek - közölte a hivatal, hozzátéve, tiltakoznak "a valótlan tartalmú tájékoztatások ellen".
A keddi tárgyaláson a három vádlottból csak kettő jelent meg. A bíróság informatikai szakértők bevonását rendelte el, akik a képek valódiságát ellenőrizhetik. A bíróság feladata, hogy megállapítsa, a honlap elkészítése során történt-e bűncselekmény.
Erkölcsi okokra hivatkozva elképzelhető, hogy a magánvádlók kérésére a decemberi tárgyalást zárttá nyilvánítják, ám erről csak később születik döntést. A lap megkereste a Székesfehérvári Egyházmegyét, ott azonban senki nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
Erkölcstelen fotókkal hozták hírbe a fehérvári püspököt
December 15-re halasztották a székesfehérvári püspök és társai által kezdeményezett rágalmazási pert, mert a magánvádlók bizonyítási indítványt terjesztettek be – tudta meg a Népszava a Székesfehérvári Városi Bíróságtól.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.