A nyilatkozat kifejti, hogy párttanács 85 százalékos, elsöprő többséggel, titkos szavazással erősítette meg az MSZP budapesti elnökségét; ezzel pedig a testület "lezártnak tekinti a néhány fővárosi párttag által megfogalmazott, korábban a budapesti küldöttértekezlet által nagy többséggel meghozott személyi döntések újranyitását célzó javaslat körül kialakult helyzetet".
Burány Sándor, a fővárosi szocialisták elnöke a párttanács rendkívüli üléséről az MTI-nek azt mondta: az MSZP fővárosi elnöksége maga kért bizalmi szavazást saját maga ellen a párttanács rendkívüli ülésén, és nagy többséggel megkapta a bizalmat. Elmondta: a 44 tagú párttanács 40 szavazati joggal rendelkező tagjából 34 szavazott teljes bizalmat a budapesti elnökségnek.
Az ülést Burány Sándor hívta össze, mivel a központi alapszervezet - amelyben azok a budapesti párttagok vannak, akik nem a lakóhelyük szerinti pártszervezetben akarnak politizálni - több tagja kezdeményezte a hónapokkal ezelőtt véglegesített és elfogadott fővárosi választási lista újragondolását.
Farkas Péter XVII. kerületi elnökségi tag pedig aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy Burány Sándor és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali hatállyal mondjanak le budapesti párttisztségeikről és fővárosi önkormányzati tisztségeikről, s november közepéig hívják össze a budapesti küldöttértekezletet. A rendkívüli párttanács előtt még a két vezetőt kritizáló erők is úgy vélték az MTI-nek, hogy a tanácskozáson nem kaphat hivatalos többséget a budapesti vezetés leváltása.
Rendkívüli MSZP-párttanács, rendkívüli esemény nélkül
Bizalmat kapott az a politika, amelyet az MSZP fővárosi vezetése képvisel - rögzíti az MSZP budapesti párttanácsának nyilatkozata, amelyet azt követően adtak ki, hogy a párttanács kedden este bizalmi szavazáson erősítette meg az MSZP fővárosi elnökségét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.