Elhagyták a parlamenti üléstermet a költségvetés általános vitájában résztvevő szocialista képviselők Morvai Krisztina és Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselőinek felszólalásakor kedden délután. A fideszes, a KDNP-s, a szabad demokrata, valamint a független képviselők is az ülésteremben maradtak.
A több mint egy tucatnyi szocialista képviselő visszatért a parlamenti patkóba, amikor Morvai Krisztina befejezte beszédét, végighallgatták Bokros Lajos EP-képviselőt, majd amikor ismét egy jobbikos képviselő, Szegedi Csanád emelkedett szólásra, ismét kivonultak a teremből.
Az MSZP-frakció időkeretének terhére csak Kuncze Gábor (SZDSZ) reagált a jobbikos hozzászólásokra, Szegedi Csanád kijelentését tartalmilag újfasiszta alapvetésnek minősítette. Elmondta, szeretné, ha nem maradna nyom nélkül az a kifejezés és stílus, amit megengedett magának.
Szegedi Csanád egyebek között azt kérdezte: ki írta ezt a költségvetést Ján Slota vagy Simon Perez? Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta: azért vonultak ki Morvai Krisztina és Szegedi Csanád felszólalásakor, mert a házszabály szerint ugyan felszólhatnak a magyar parlamentben, de ez a hozzászólás nem a költségvetésről szólt, hanem uszító jellegű, propagandisztikus beszéd volt. Ehhez nincs semmi közünk, ehhez nem kívánunk asszisztálni - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Morvai Krisztina felszólalásában egyebek között azt mondta: radikális, gyökeres változásra van szükség, "el kell kergetni a hatalomból, és felelősségre kell vonni az ország kifosztóit, gyarmati sorba taszítóit".
Először fordult elő a parlamentben, hogy olyan politikusok szólaltak fel a plenáris ülésen akik magyarországi parlamenti frakcióval, vagy parlamenti párttal nem rendelkező, uniós képviselők.
A Jobbik a parlamentben: a szocialisták kivonultak, mások nem
Kuncze Gábor újfasiszta alapvetésnek minősítette a jobbikos Szegedi Csanád parlamenti felszólalását, az MSZP usziító beszédnek nevezte, s a szocialisták ki is vonultak a Jobbik EP-képviselők beszéde alatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.