A "jelentős kötelezettséggel járó szerződés" felmondását a 2008-ban elkezdett racionalizálási folyamaton túl "a munkáltató és a munkavállalói érdekképviseletek eddigi egyeztetései során felmerült értelmezési eltérésekkel" indokolta az elnök-vezérigazgató.
"A vállalat vezetése mindent megtesz, hogy segítse a kollégák munkáját, és biztosítsa a feltételeket ahhoz, hogy a szerkesztőség napról-napra minőségi, versenyképes terméket állítson elő" - írta Kovács Tibor.
Az MTI pénteken számolt be arról, hogy a politikai napilapot kiadó társaság menedzsmentje előző nap felmondta a kollektív szerződést.
Tripolszky László, a Sajtószakszervezet ügyvezető társelnöke aznap arról beszélt az MTI-nek: az érdekképviselet elnöksége felajánlja segítségét a feleknek, hogy ismét legyen érvényes kollektív szerződés a Népszabadság kiadójánál.
Mi lesz a munkavállalókkal a Népszabadságnál?
A jelenlegi piaci viszonyoknak megfelelő, mind a munkavállalók, mind a Népszabadság érdekeit szem előtt tartó megállapodást kíván kötni a kiadó menedzsmentje - tudatta hétfői közleményében Kovács Tibor elnök-vezérigazgató. A cég a múlt héten felmondta a cégnél addig érvényben lévő kollektív szerződést.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.