Az MR1 Kossuth Rádió hétvégén több hírműsorában közölte, hogy az EBH elmarasztalta Molnár Oszkárt, a borsodi város polgármesterét, egyben országgyűlési képviselőt a város egyik testületi ülésén tett kijelentése miatt.
A rádió a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a jogsértés súlya és az érintettek nagy száma indokolttá tette több szankció alkalmazását is, de pénzbírságot mégsem szab ki a hatóság, ám Molnár Oszkárt eltiltja a jövőbeli hasonló cselekedetektől és kötelezi a határozat nyilvánosságra hozatalára.
Molnár Oszkár az MTI-nek vasárnap elmondta: az ominózus testületi ülésen nem állította, hogy cigány nők szednek terhesség alatt gyógyszert. "Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy a cigányok által többségében lakott településeken (...) a terhes nők szándékosan ártanak megszületendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak, ezért gyógyszert szednek be, valamint gumikalapáccsal ütik a hasukat."
"Az EBH határozatát a Fővárosi Bíróságnál megtámadom, egyúttal megkérem a hatóságot, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértő magatartástól, ugyanakkor felszólítom, hogy ne akarja Magyarországon korlátozni a szólásszabadságot, és arra is, hogy az ország nyilvánossága előtt tisztázza: hivatalból, vagy Berki Judit kérelme alapján indította velem szemben az eljárást" - mondta a polgármester. (Berki Judit a 357 feljelentést tett szendrőládi és laki nők képviselője.)
Az edelényi polgármester továbbra is azt képzeli a roma nőkről
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint egyes terhes nők szándékosan ártanak születendő magzatjuknak a magasabb családi pótlék reményében. Ezt a polgármester vasárnap mondta az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.