A lap szombati számában azt írja: a „munkáért segélyt” programmal, majd Btk. módosítási ötletével, végül a szociális kártya bevezetésével ismertté vált Szepessy Zsolt úgy véli, a 2010-es országgyűlési választásokon bejutnak a parlamentbe. A polgármester elmondta, nemrég tartották meg az alakuló ülésüket, amelyen őt választották meg elnöknek. Az új pártot „problémamegoldó”, az „emberek gondjaival foglalkozó” szervezetként jellemezte, és kerülte, hogy jobb- vagy baloldalinak nevezze. Vissza kell adni az embereknek a létbiztonságba vetett hitüket; munkahelyeket kell teremteni; vissza kell állítani a közbiztonságot, meg kell oldani a cigányság helyzetét, azaz vissza kell őket vezetni a társadalomba - fogalmazta meg a bejegyzésre váró párt vezetője a szerinte legfontosabb, megoldásra váró feladatokat.
Pártot alapít a monoki polgármester
A bíróságon várja a bejegyzést a monoki polgármester pártja, az Összefogás - tudta meg a Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.