Talán más tényezők mellett a gazdasági válság is közrejátszik abban, hogy az idén mintha többen próbálkoznának külföldi munkavállalással, így több a bajba került magyar állampolgár is - mondta F. Tóth Gábor, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának munkatársa a lap szombati számában. Tájékoztatása szerint a jogerős büntetésüket töltők közül 132-en Európában ülnek, negyvenen Amerikában (harmincan Közép- és Dél-Amerikában), öten Afrikában, illetve a Közel-Keleten, hárman Ausztráliában és egy ember Ázsiában. A magyar elkövetők körében az erőszakos bűncselekmények viszonylag ritkák, annál gyakoribbak az úgynevezett vagyon elleniek, de akad prostitúció és kábítószer-csempészet is. A legsúlyosabb ítélet hét-nyolc év, amelyet rendszerint harmadolnak: a magyarok általában nem szerepelnek a külföldi államok bűnözési statisztikáiban - írta a Népszabadság
Idén ezer magyart börtönöztek be külföldön
Ezer magyar került az idén külföldön rács mögé hosszabb-rövidebb időre, többségük egy-két napon belül szabadult, jogerős büntetést külföldön 181-en töltenek börtönben - írta a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.