A lap szombati számában megjelentek szerint: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEKKH) elismerték, hogy az egyik címketípusból - éppen a "legkelendőbb", a háromévesnél idősebb autókhoz járó, kétéves érvényességet igazoló matricából - hiány alakult ki. A matricákat - ígéretük szerint - rövid időn belül kiszállítják. Arra a kérdésre, hogy ez hány okmányirodát érint, nem adtak pontos választ, csak annyit mondtak: "a nagyobb okmányirodákban van hiány." A Népszabadság úgy tudja, Zalaegerszegen és Szentgotthárdon teljesen elfogyott a matrica, de Körmenden és Kaposvárott is fogyóban van.
A hivatal szerint a hiány oka az, hogy az idén a megszokottnál jóval több ilyen típusú matricára volt szükség, nyilván azért, mert alaposan visszaesett az új gépjárművek eladása. Ugyanakkor nőtt azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak a száma, akik inkább megtartották és újból levizsgáztatták idősebb járműveiket, s ezekre a két évig érvényes matricát kellene felragasztani. E magyarázatnak a Népszabadság szerint ellentmond, hogy - a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint - az idén nem nőtt jelentősen az öregebb járművek száma a vizsgabázisokon. Ráadásul a közlekedési hatóság állítja: a matricakiadásra jogosult vizsgabázisok egyikén sincs hiány érvényesítő címkékből.
Elfogytak a műszaki vizsgát igazoló matricák: elszállítják az autókat?
Hiánycikk az okmányirodákban az a matrica, amivel a járművek forgalmi engedélyében és a rendszámán a műszaki vizsga érvényességét kell jelezni. Sok autós hiába vizsgáztatja le kocsiját, ha nincs címke, csak büntetést kockáztatva közlekedhet - írta a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.