Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú döntést, a nap folyamán korábban perbeszédében maga is felfüggesztett szabadságvesztéseket indítványozott. A vádlottak többsége fellebbezett az ítélet ellen, így a Fővárosi Bíróságon folytatódik az ügyük. Korábban már tucatnyi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az elsőfokú bíróság ebben az ügyben, de ott jobbára nem voltak fellebbezések, így azok a döntések többnyire jogerőre emelkedhettek. Ezenkívül mintegy 20 vádlott ügye még mindig folyamatban van első fokon a PKKB-n, az MTV-székház ostromával összefüggésben.
2006. szeptember 18-án este a Szabadság téren azt követően szabadultak el az indulatok, hogy tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amelyben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nyilvánosságra került balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta.
A felbőszült tömeg 29 millió forintos kárt okozott az MTV-nek, betörtek az épületbe, dúltak, fosztogattak. Az épület előtt autókat borogattak és gyújtottak fel. Az ostromban megsérült 191 rendőr, közülük 21 súlyosan. A rendőrségi eszközökben több mint 70 millió forintos kár keletkezett. Sok elkövető ismeretlen maradt.
MTV-ostrom: két letöltendő és négy felfüggesztett börtönbüntetés
Két vádlottat 2, illetve 3 éves letöltendő, négyet egy, illetve két év közötti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az MTV-székház 2006. szeptember 18-i ostromával kapcsolatban közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon, nem jogerősen, pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.