A lap megjegyzi, hogy bár információik szerint csütörtökön már élt a rendszer, lapzártáig sem az üzemeltető Cafeteria-card Kft.-t, sem a kezdeményezést elindító monoki polgármestert nem érték utol. A lap úgy tudja, hogy Monok mellett még négy településen vezetik be a nagy társadalmi vitát kiváltó rendszert. Eszerint a számlához kártya is jár, amellyel nem lehet készpénzt felvenni, és csak a rendszert működtető céggel szerződött boltokban lehet vele fizetni.
A monoki polgármester, Szepessy Zsolt szerint a korlátozásra azért van szükség, mert sokan italra, játékgépre költik a pénzt. A Zalai Hírlapnak korábban nyilatkozó polgármesterek véleménye megoszlik; van, aki szerint nem lehet beleszólni, hogy ki mire költse a pénzét. A 128 lakosú Zalaigrice polgármestere, Bóbics József pedig úgy vélte, meg kell nézni, hogy a segélyeket az elvárásoknak megfelelően használják-e, de megjegyezte, ha Zalaigricén múlna, nem javasolná a kártyát, mert náluk nincs ilyen probléma. A szentpéterúri polgármester, Farkas Ágota viszont jónak tartja a kártyát, de hangsúlyozta, ezeknek az embereknek elsősorban munkalehetőség kellene, a 28500 forintos szociális segélyből ugyanis nem lehet megélni.
A szakemberek álláspontja viszont egységes: elutasítják a rendszer bevezetését. Az Újkorcsoport nevű civil szervezet Ferge Zsuzsa szociológus támogatásával nyílt levélben arra kérte Szabó Máté ombudsmant, foglaljon állást a "szégyenkártyáról". Szerintük a kártya alapvető hibája, hogy homogén egységnek, munkakerülő, az adófizetők pénzén élősködő csoportnak minősít minden rászorulót.
Már használhatják a szociális kártyát Monokon
Elindult Monokon a fényképes szociális kártyát működtető rendszer, amellyel a segélyek ezentúl számlára érkeznek - írta pénteki számában a Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.