A nyomozás adatai szerint a férfi rábírta gyermekkorú unokaöccsét, hogy közösen kövessenek el bűncselekményeket, de szeptember 10-én lebuktak. A férfi és a gyerek az V. kerületben, a Városház utcában követett el közösen egy bűncselekményt: a fiú eltulajdonította egy járókelő válltáskáját, miközben nagybátyja a helyszínt figyeléssel "biztosította", azonban egy állampolgár észlelte a lopást és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta az elkövetőket.
A nyomozók tanúként hallgatták ki a fiút, aki elmondta: nagybátyja találta ki a "zsebelést", hogy egy darabig követik a sértettet, majd a fiú ellopja a táskáját. Elmondta azt is, hogy amióta elhagyta a vidéki gyermekotthont, több zseblopás elkövetésére vette rá a nagybácsi - olvasható a rendőrségi közleményben.
A fiú, valamint a hozzátartozók, ismerősök kihallgatása során értesültek a nyomozók arról, hogy a nagybácsi egy további, nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható, ugyanis az adatok szerint a férfi 2009 nyarán egy budaörsi házban fajtalankodott gyermekkorú unokaöccsével.
A gyanúsított a lopást elismerte, és részben beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy unokaöccsével - amióta az elszökött a gyermekotthonból - több bűncselekményt követtek el együtt. Azt állította, hogy a lopásokat nem ő, hanem a fiú találta ki, minden lopás ötlete a gyermektől származott. A férfi azonban azt tagadta, hogy megrontotta volna a gyermeket.
A rendőrség közleményében megjegyezte: a nyomozás során a rendőrök értesültek egy olyan hálózatról, amelynek tagjai gyermekek közreműködésével követnek el bűncselekményeket, illetve a gyermekeket bírnak rá bűncselekmény elkövetésére. Ezt is vizsgálja az V. kerületi rendőrkapitányság.
Lopásra kényszerítette és fajtalankodott is unokaöccsével
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint bűncselekményeket követett el gyermekkorú unokaöccsével, és fajtalankodott is a gyerekkel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.