Ezzel párhuzamosan a cég visszafizette a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó korábbi tulajdonos, a Csemgando Kft. számlájára azt a 230 millió forintot, amit az – egy 2008 végi döntésre – a veszteségek fedezésére pótbefizetésként utalt át. A Fellegi Tamás és a koppenhágai DEFAP-csoporthoz tartozó Central Media Holding Aps kezében lévő Infocenter.hu augusztus végén vette meg a kiadót.
A Heti Válasz kiadója tavaly 851 millió forint nettó árbevétel mellett 21 milliós adózás előtti eredményt ért el. Az új médiacsoport szervező Infocenter.hu nemrég megvásárolta a veszteséges Lánchíd Rádiót is, s annak érdekeltségén, az Advenio zrt.-n át országos kereskedelmi rádiós jogra is pályázik.
A teljes szöveg a friss HVG-ben olvasható.
Feltőkésített Heti Válasz
Tőkeemelést hajtott végre a Heti Válasz Kft.-ben a cég új tulajdonosa, az Infocenter.hu Zrt. A kiadóvállalat jegyzett tőkéjét 15,5 millió forintról 21,5 millió forintra növelték úgy, hogy az új, 6 millió forint névértékű törzsbetétért az Infocenter.hu 230 millió forintot fizetett, s ebből 224 millió a tőketartalékba került. - tudta meg a HVG.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.