Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden a fideszes Szijjártó Péter sajtótájékoztatójára reagálva közölte, hogy ez a büdzsé a három igen és az egy nem költségvetése: igent mond a válság leküzdésére, a nagyobb közbiztonság megteremtésére és a szociális biztonságra, míg nemet mond a kampányra, a választási költségvetésre.
A szóvivő azt mondta: az MSZP kőkemény a válsággal szemben, de együtt érző a támogatására szorulókkal, a jövő évi költségvetés pedig megfelel "ennek a kettős próbának", ezért a szocialisták támogatják.
A kormánypárti politikus szerint a jövő évi büdzsével mindent elkövetnek azért, hogy Magyarország visszanyerje az egyensúlyát, de három dologból nem engednek: az adócsökkentésből, a távhő általános forgalmi adójának mérsékléséből és a közbiztonság rendbetételére félrerakott pénzből.
Nyakó István elmondta, semmilyen öncélú szavazatszerző szándék nem érhető tetten a jövő évi büdzsé tervezetében, hiszen az egy nagyon józan, szigorú és politikai értelemben nagyon önzetlen költségvetés lesz, annak egyetlen célja: távol tartani Magyarországtól a bajt.
"A tervezett büdzsét nem kell és nem is lehet szeretni" - fogalmazott, megjegyezve: szigornak és fegyelmezettségnek kell jellemeznie még jövőre is Magyarország pénzügyeit. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője keddi sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz véleménye szerint a benyújtott költségvetést vissza kell vonni, mert ha ez nem történik meg, az beláthatatlan következményekkel fog járni.
Álláspontja szerint a 2010-es költségvetés veszélyes, vissza kell vonni, Magyarország számára pozitív hozadékot ugyanis egyáltalán nem rejteget, negatívat, "még mélyebbre kerülést" viszont annál inkább.
A benyújtott büdzsé az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése, amely tovább rontja az ország helyzetét, hiszen ahelyett, hogy drasztikusan új irányt véve a saját lábára állítaná az országot, tovább megy a megszorítások "kudarccal kikövezett" útján - fogalmazott az ellenzéki politikus.
MSZP: a jövő évi büdzsét nem kell szeretni
Az MSZP szerint tönkreteszi a válságkezelés első eredményeit, megingatja az ország iránt újra visszatérő bizalmat és játszik a családok biztonságával az, aki a 2010-es költségvetést el akarja "gáncsolni".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.