A cég belső ellenőrzési osztálya szeptember elején készített egy anyagot a felügyelőbizottság (fb) számára, amely azon dolgozókat gyűjtötte össze, akik menedzserszerződéssel dolgoztak, vagy dolgoznak a cégnél, illetve akik 10 millió forint feletti végkielégítést kaptak. A listán a 96 volt, vagy jelenlegi dolgozón kívül szerepelnek a fizetéssel, illetve az elbocsátott dolgozóknál a végkielégítéssel kapcsolatos adatok is.
A belső ellenőrzésnek szeptember 30-ig kell elkészítenie a részletes vizsgálati anyagot, amely Székely Gábor (SZDSZ) fb-elnök szerint ki fogja deríteni, hogy mely szerződések aggályosak. Vitézy Dávid Fidesz által delegált fb-tag nemrég azt mondta: nagyon sok olyan részlet előkerülhet a szerződésekről, amely "az egyébként is arcpirító számokat bűncselekménnyé teheti".
Közölte: ki kell deríteni, hogy voltak-e olyanok, akik többet kaptak közös megegyezéssel történő felmondás esetén annál, mint ha rendes felmondással elküldték volna őket. Mint hozzátette, úgy tűnik, voltak ilyen vezetők, ez viszont felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Vizsgálták a tovább foglalkoztatásokat is, mivel többen voltak olyanok, akik a végkielégítés kifizetése után is a cég alkalmazásában maradtak.
A vizsgálati anyagnak javaslatot kell tennie arra, hogy milyen esetben szükséges jogi lépés és mikor kell büntető feljelentést tenni, erről határozatot is elfogadott az fb - mondta Vitézy Dávid. Közlése szerint a jelenlegi vezetői szerződések "egyértelműen aggályosak erkölcsileg" és a vezérigazgató szerződése is ilyen, ezért azt is át kell alakítani.
Az MTI úgy értesült: bár a kontrolling osztály az fb-ülésére is készítette az anyagot, Székely Gábor fb-elnök eddig nem hívott össze új ülést, a Fővárosi Közgyűlés pedig csak október 12-én ül össze. Ezen a BKV igazgatósága és felügyelőbizottsága tagjainak cseréjéről, illetve a cég hatékonyabb működéséről ia tárgyalnak majd.
Szerdára készül el a BKV jelentése
Szerdára elkészül a BKV belső ellenőrzése által készített anyag arról, hogy a korábban feltárt szerződések közül melyek aggályosak és szükséges-e jogi lépések meghozatala.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.