A volt miniszter a rendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az új államosításnak az egészségügyet és az oktatást mindenképpen érintenie kell, hiszen ezek olyan fontos feladatok, amelyeket senki másra nem lehet átruházni. Stumpf megjegyezte: az egészségügy és az oktatás ezért is kiemelten fontos, mert nagyban befolyásolja a nemzet teljesítményét rövid, közép- és hosszú távon egyaránt.
Az erős állam létrehozásának feltételeként említette a közmegegyezést, a nemzeti minimum meghatározását a kérdéskörben, ami megkönnyíti és garantálja az elengedhetetlen változtatások véghezvitelét. Az alapítványi vezető hozzáfűzte azt is, hogy olyan köztisztviselőkre és közalkalmazottakra van szükség, akik életpályaként fogják fel hivatásukat, s folyamatosan képzik magukat a feladatok színvonalas ellátásához.
Fehér József, az MKKSZ főtitkára szerint szükség van erős közigazgatás megszervezésére, hiszen jó szakmai háttér nélkül az állam nem láthatja el sikeresen feladatait. Kialakításához alapkérdésnek nevezte a köztisztviselők és közalkalmazottak önbecsülésének visszaállítását, amit szerinte az utóbbi 3-4 év tépázott meg, amikor "a költségvetési nehézségekért az MSZP-SZDSZ-kormány a közigazgatás dolgozóit tette bűnbakká". Szükség van a törvényesség helyreállítására is, az intézményeknek maradéktalanul be kell tartaniuk a rendelkezéseket, másként "nem lehet jogkövető magatartást elvárni másoktól" - mondta.
Mivel a köztisztviselők és közalkalmazottak 60 százaléka 50 éven felüli, a helyükre lépők felkészítéséről már most gondoskodni kellene - mondta a főtitkár, hozzátéve, a közigazgatási feladatok ellátása külön tudást igényel, amelyet csak a munka során sajátíthatnak el a jó alapképzettséggel rendelkezők.
Stumpf: új államosítás kell
Sok területen új államosításra van szükség, mivel a gazdasági-pénzügyi válság felhívta a figyelmet az állam szerepének megerősítésére - mondta Stumpf István, az egykori Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a Századvég Alapítvány elnöke hétfőn Nyíregyházán, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) akadémiájának előadásán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.