A fogat két különálló lovas kíséretében szombaton este nem sokkal nyolc óra előtt szabálytalanul és kivilágítatlanul hajtott fel a 44-es számú főútra Kecskemét határában, a Csepegi Csárda előtt. Az adott forgalmi sávban szabályosan közlekedő személyautó vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A jármű elütötte a kocsi elé befogott lovat, melyen a rendőrség elsődleges információi szerint egy felnőtt férfi ült, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A férfit – feltehetőleg apjukat - két különálló lovon egy 12, illetve egy 18 esztendős gyermek kísérte, akik az ütközés során ugyancsak megsérültek. Őket a kiérkező mentők a rendőrség elsődleges információi alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba. A gépjármű huszonegy éves vezetője sértetlenül úszta meg a karambolt.
Kivilágítatlan lovaskocsi okozott balesetet, hárman megsérültek
Lovas fogattal ütközött szombaton az esti órákban egy személyautó Kecskemét határában. A fogat hajtója életveszélyesen megsérült a balesetben – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.