A lap értesülései szerint a miniszterelnök-jelöltek között egyre többen emlegetik Gráf József agrárminisztert. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferencre elsősorban az MSZP vidéki kampánykörútjának különböző állomásain számítanak. A pártban elképzelhetőnek tartják, hogy az országgyűlési választásokat követően a volt kormányfő újból magas politikai tisztséget pályázik majd meg. Eszerint Gyurcsány Ferenc a szocialista párt főpolgármester-jelöltje lenne. A Magyar Nemzet szerint az szinte biztos, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP országos listája első tíz helyének valamelyikét kapja.
Gyurcsány Ferenc visszatér a kampányban
Várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc ex-kormányfő is részt vesz majd az MSZP választási kampányában, a párt miniszterelnök-jelöltjét valószínűleg novemberben nevezik meg – írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.