Az MTI annak kapcsán kérdezte a tárcát, hogy a Fidesz vasárnap közölte: az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester számára február 10-e óta - amióta nem jár be a munkahelyére - az önkormányzat havi 742.560 forint juttatást adott, vagyis az előzetes letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5.940.480 forintot kapott. Az IRM azt közölte: a jelenlegi szabályozás szerint a köztisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud munkahelyén megjelenni.
Az előzetes letartóztatást nyilvánvalóan ilyen oknak kell tekinteni, ami miatt munkáltatói szankcióra - például a munkaviszony megszüntetésére - nem kerülhet sor, de tekintettel arra, hogy munkavégzés nem történik, díjazás vagyis fizetés sem jár a jogszabály szerint erre az időre - közölte a tárca. Hozzátették: a polgármesterek és önkormányzati képviselők tiszteletdíjának megállapítására a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozást ugyanúgy alkalmazni kell, tehát nekik sem jár tartós akadályoztatásuk - mint az előzetes letartóztatás - esetén fizetés.
Hétfőn az erzsébetvárosi Fidesz-frakció kezdeményezte Hunvald György fizetése utalásának megszüntetését, de Bán Imre, a kerületi MSZP frakcióvezetője erre reagálva közölte, a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője kedden bejelentette, hogy törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből. Indítványuk szerint a polgármester, illetve az alpolgármester foglalkoztatási jogviszonya szünetel, ha vele szemben bűncselekmény alapos gyanúja miatt a bíróság jogerősen előzetes letartóztatást, vagy e helyett lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet vagy távoltartást rendelt el.
Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség tucatnyi tényállás kapcsán többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyészség szerint Hunvald önkormányzati bérlakásokat utalt ki kedvezményesen rokonoknak, ismerősöknek, akik azokat olcsón megvásárolhatták. Ugyanakkor Hunvald tudott arról, hogy több ingatlant előre egyeztetett módon becsültek fel, és tudomása volt arról is, hogy ezeket a külföldi befektetők a becsültnél lényegesen magasabb áron is megvennék. A gyanúsítások szerint összesen mintegy 350 millió forint vesztegetési pénzt adták át az elkövetők, és az önkormányzatnak milliárdos kárt okoztak. Továbbá több mint 1,5 milliárdos károkozás kísérleti szakaszban maradt.
Hunvald az eljárás során zömmel tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Az ügyben összesen 21 gyanúsított van, köztük a VII. kerületi önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságainak SZDSZ-es elnöke Gál György és Kardos Péter.
Az előzetesben ülő Hunvaldnak nem járna fizetés
Az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselők és polgármesterek esetében - több törvény együttes értelmezésével - a jogi helyzet most is világos, számukra nem jár díjazás - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.