Tilos a dohányzás a fővárosi önkormányzat tulajdonában, használatában és fenntartásában lévő 44 játszótéren és 30 szabadtéri sportterületen, többek között a Hajógyári-szigeten, a Városligetben, a Népligetben, a Feneketlen-tónál és a Gellérthegyen. A felügyelet munkatársai tájékoztató tevékenységet is folytatnak ezeken a területeken: felhívják a figyelmet a kulturált dohányzás szabályaira, a csikkek felelőtlen eldobásából adódó környezeti terhelésre, az egészséget károsító hatásokra. Akit dohányzáson illetve a cigarettacsikkek eldobásán érnek, az több tízezer forintos helyszíni bírságra vagy feljelentésre számíthat. Naponta megközelítőleg száz közterület-felügyelő ellenőrzi szúrópróbaszerűen az őrjáratuk útjába eső tereket.
Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke elmondta, már az elmúlt hónapokban is próbálták kampányuk keretein belül felhívni az emberek figyelmét a tilalomra, és rávezetni őket, hogy a jogkövető magatartás sokkal kifizetődőbb lehet. Hozzátette, nagyon sok múlik a közmorálon, hiszen egyszerűbb lenne, ha az emberek úgy kezelnék a köztereiket, ahogy a közvetlen környezetüket, otthonukat. Ha mindez nem valósul meg, minden pénz kevés a főváros tisztán tartására. A kampányra és a tilalom betartatásának eszközeire kétmillió forintot fordított a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága.
A februártól hatályos rendelet az egészséghez és az egészséges környezethez fűződő jogok érvényesülését segíti: óvja a gyermekeket a negatív viselkedési minták elsajátításától, illetve közvetlenül az eldobált csikkektől kapható esetleges mérgezésektől.
Tízezres büntetést kaphat, aki rágyújt a játszótereken
Akár több tízezer forintos büntetésre számíthat az, aki rágyújt a fővárosi játszótereken és sporttereken. Naponta száz közterület-felügyelő ellenőrzi ezeket a tereket a Fővárosi Közterület-felügyelet Cigaretta-csikk elnevezésű kampányának részeként - hangzott el a szervezetnek a Szent István park játszóterén tartott sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.