A beadványban foglaltak nem utalnak közvádas cselekményre, ezért küldték meg az anyagot a magánvádas ügyekben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak - áll a közleményben. A főügyész felidézte: nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és 360 társa tett feljelentést Edelény polgármestere ellen.
A feljelentés lényege, hogy Molnár Oszkár polgármester - a Fidesz országgyűlési képviselője - egy júniusi önkormányzati képviselő-testületi ülésen kijelentette, hogy tudomása van arról: szendrőládi és laki roma asszonyok szándékosan ártanak születendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak. Ezért gyógyszert szednek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat.
A feljelentők szerint a polgármester a sérelmükre rágalmazást és becsületsértést követett el, ugyanis kijelentését nem támasztotta alá, általánosításával megrágalmazta a Magyarországon élő összes roma asszonyt azzal, hogy szándékosan ártani akarnának gyermekeiknek. Ezen kijelentésével a polgármester - a feljelentők állítása szerint - előítéleteket gerjesztett a szendrőládi és laki nőkkel szemben - áll a közleményben.
Bíróságon az edelényi polgármester rágalmai
A magánvádas eljárás lefolytatására megküldte a Kazincbarcikai Városi Bíróságnak az edelényi polgármester ellen tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Keresztes Imre főügyész hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.