Az még nem dőlt el, hogy pontosan milyen munkamegosztásban dolgozik Nyakó István és Budai Bernadett. Utóbbi jelenleg a miniszterelnöki delegációval az Egyesült Államokban tartózkodik, az MTI-nek telefonon annyit mondott: a hírt nem kívánja kommentálni.
Az MTV a múlt héten számolt be arról, hogy Budai Bernadett távozik a kormányszóvivői posztról, s még májusban írta meg, hogy Budai az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként indul a 2010-es országgyűlési választáson Ferencvárosban. Már akkor tudható volt, hogy ez nem fér össze a kormányszóvivői feladatokkal.
A párt szóvivője - a választmány által júniusban elfogadott szempontok szerint - biztos mandátumszerző helyet kap így az országos listán. Budai Bernadett 2007 júniusa óta kormányszóvivő. Korábban öt évig a Vision Consulting cég politikai elemzőjeként dolgozott, két évig pedig a Pénzügyminisztérium kommunikációs tanácsadója is volt. Két évvel ezelőtt Daróczi Dáviddal együtt nevezték ki kormányszóvivőnek.
Budai Bernadett MSZP-szóvivő lesz novembertől
Budai Bernadett - Nyakó István mellett - az MSZP szóvivője lesz november 1-jétől - tudta meg az MTI szocialista forrásból.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.