Az egyik pályázatnál, amelynél Lados István járt el, nagyon sok hiányosság volt, amit a felhívás ellenére sorozatosan nem pótoltak, így nem lehetett elfogadni. Ezért felterjesztették állásfoglalásra a minisztériumhoz - mondta a tanú. A minisztériumból az az utasítás jött, hogy a pályázat hiányosságait pótolták és el lehet fogadni - fűzte hozzá a tanú, aki 2003-tól az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázatokat kezelő Mobilitas közhasznú társaságnál dolgozott.
A tanú beszámolt arról, hogy Lados István másodrendű vádlott járt el több szervezet pályázata esetében. A vádirat szerint Lados István intézte azoknak a pályázatoknak az ügyeit, melyek Zuschlag János érdekeltségi körébe tartoztak. "Lados csak egy lóti futi volt, aki mögött egy befolyásos személyiség volt, mert azok a pályázatok, amelyeket ő képviselt, kiemelt, milliós nagyságrendű összegeket kaptak" - mondta a tanú Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére válaszolva.
A tanú a pályázati pénzek elosztásánál azt tapasztalta, hogy óvodák és iskolák a különböző táborozásra benyújtott pályázatai pár százezer forintot kaptak, míg a Zuschlaghoz köthető egyesületek milliós nagyságrendű támogatásban részesültek. A bíró kérdésére, hogy miért nem ellenőrizték alaposabban a hiányos pályázatokat, a tanú válaszában kifejtette. a pályázatok tíz százaléka volt hiánytalan, és csak a szakmai beszámolók alapján folyt ellenőrizés.
A hétfőn kihallgatott további két tanú szintén úgy emlékezett, hogy azokkal a pályázatokkal rengeteg probléma volt, melyek esetében Lados István járt el. A vádiratban szereplő, Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek pályázatai több esetben kaptak támogatást, annak ellenére, hogy a hiánypótlást nem adták be.
"Volt egy olyan kategória, hogy csókosok, akiknek a pályázatát előnyben részesítették" - mondta a tanú, aki magyarázatként hozzátette: azokat hívták egymás között "csókosoknak", akiknek voltak minisztériumi kapcsolataik.
Egy másik tanú elmondta: a pályázatokról érdemi döntést hozó Gyermek és Ifjúsági Alap (GYIA) tanácsánál attól kezdve, hogy Ocsovai Tamás helyett Mesterházy Attila lett az elnök, a pályázatok elbírálásának a rendje megváltozott. Ettől kezdve nem nyerhetett olyan pályázat, amelyiket a szakértők nem támogattak - tette hozzá a tanú.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak fiktív civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, éppen két éve van előzetes letartóztatásban.
Zuschlag-per: kivételezett helyzetben voltak a "csókosok"
Hiányos pályázataikkal is komoly támogatáshoz jutottak a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek, az úgynevezett "csókosok". Erről vallott az egyik tanú hétfőn a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőper hétfői tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.